!szolgálati közlemény!

Jah, azt elfelejtettem írni, hogy most egy pár napig nem lesz netünk, úgyhogy türelem-türelem, ha lesz, bejelentkezem újra!
Pusszancs addig is Mindenkinek :D

Kerekedik az életünk...

És egy újabb komoly és hatalmas lépésről számolhatok be Nektek:
BÉRELTÜNK SZOBÁT!!!!!!
Most, hogy sikerült elhelyezkednem és havi kb 900 Fontos bevétellel számolhatunk, idejét láttuk a költözésnek, legalábbis a nézegetés elkezdésének. Tegnapelőtt foglalkoztam ezzel a kérdéssel először, Gumtreere(ez az egyik legnagyobb apróhirdetéses oldal) fölnéztem, nézegettem a hirdetéseket, és csak sikrült kiszúrni egy pompás ajánlatot. Persze elkezdtem hezitálni, jaaaj, telefonálni kell, jaaaaaj.... TOOOOMIIIII!!!! Vendéglátónk megemlítette, hogyha tetszik, gyorsan kell lépni, mert elmegy egy iylen ajánlat hipphopp... NA hajrá, összeírtam néhány kérdést, megkértük Tomit, hogyha azt mondja most lehet megnézni, akkor tudjunk menni... Fölhívtam, mondta, hogy most kéne megnézni, az ár már sajnos magasabb volt, mint a hirdetésben, khmkhm... Cím megad, térképen megkeres, oks, sprint... Persze félreértettem a házszámot, úgyhogy kóvájogtunk egy sort, de aztán Tomi is beszélt a Landlorddal, így odataláltunk:D A ház egy családi házas övezetben van, távol a nagyobb forgalmú utaktól, zöld, csendes, de 10 percre egy kereszteződéstől, ahol boltok vannak(zöldséges, kisboltok, nagyobb Iceland, műanyag használati cikkes "1fontos"), sőőőt, van egy Gardenes, amit az OBIhoz vagy a Praktikerhez tudnék hasonlítani.Sőőőt, még egy ASDA-t is találtam, ami a legjobb ár-érték arányú láncnak számító óriás boltlánc mifelénk. Szóval elvarázsolt a környék, a munkahelyemtől cangával csak 10 perc plusz. ÉS akkor jött a ház: nemrég felújított(próbálták eladni, mint frissen felújítottat, de ezt nem vettük be, egyértelmű nyomai vannak, hogy már laktak ott, de  mindegy). Az emeleten néztük ki a legnagyobb szobát, 180 font hetente. Uhh... 780-ra jön ki egy hónapra. Gyorsan összedugtuk a fejünket, hogy mi legyen... És úgy döntöttünk, hogy bevállaljuk, mert ha Jánosnak is sikerül elhelyezkednie, akkor nevetséges lesz ez az összeg, a környezet miatt megéri. Addig meg kihúzzuk egy meghúzott nadrágszíjjal. Lefoglalóztuk.... Mondta is a pasi, hogy akkor el is küldi azt a két embert a nappaliból, akik már egy órája hezitálnak, hogy lefoglalózzák-e, mert 2 párt és 3 egyedülállót keresnek a házba, nem akarnak tömegszállást. Nagyon szimpatikus hozzáállás, így is leszünk 4-en az emeleti fürdőszobára. Hazafelé vagy 8-szor megfordult Velem a világ: tényleg jól tettük, nem kapkodtuk-e el, aztán de hogy mennyire jó, aztán megint de nem lesz-e nagyon drága.... Jááááj, utálom az agyonaggódó énemet...

Ma pedig mentünk aláírni a szerződést, Tomi kísért minket el, nehogy vmi félreértés miatt rosszul járjunk, vagy meglepetés érjen minket később. Gondosan átbeszéltünk mindent még egyszer, kérdeztem, hogy étkészlet-evőeszközök-takarító eszközökkel mi lesz, mondták, hogy beszerzik. Hivatalos szerződést írtunk, és mindkét találkozás alapján azt mondhatom, hogy nagyon rugalmas, gondos és kedves Landlordot ismertünk meg a személyében, reméljük ez így is marad. Lefényképeztük a szobát, a ház különböző részeit, főleg a sérüléseket és a hibákat, hogyha később bármi lenne, igazolhassuk, az már olyan volt. Megbeszéltük, hogy holnapig átutaljuk az egy havi depositot és az első havi lakbért(jesszasz mennyi pénz!) és holnap mehetünk átvenni a kulcsokat és költözhetünk!!!!!

Ennek az ikerháznak a baloldali fele a miénk

Ez a bejárat kívülről és belülről. A földszinten van a bejárat mellett a nappali(arról nem készült kép, mert épp tele volt pakolva dobozokkal), mellette egy egyszemélyes szoba, aztán szemben a konyha.

A konyha nem túl nagy, de majd elsakkozunk. A mosógép viszont igen, 6 kg-ot lehet Vele mosni! Innen balra nyílik egy kis folyosó, ami kivezet a kertbe, illetve innen nyílik a földszinti fürdő és a földszinti kétszemélyes szoba. Ahova, mint ma kiderült, egy magyar pár költözik. Pech... Na de majd megpróbálom megbeszélni Velük, hogy beszéljünk angolul, hátha...

Aztán itt az emeleti fürdőszoba Káddal, WC-vel, kis mosdóval. Ha jól láttam, akkor ide még szánnak egy mosdó feletti kis tükrös szekrényt.

Ééééés a szobánk! Az ablaka a kertre néz, minimál berendezés, mint az látható:D Viszont így kedvünkre rendezgethetjük. Ma már "kukáztunk" egy minihifit, egy állólámpát és egy széket. Merthogy itt ezen a környéken a megunt, kidobásra szánt cuccokat kipakolják az utcára, merthogy lomtalanítás, mint olyan, itt nincs. Pl a hifi totál mocskosan volt kipakolva az egyik hátsóbb utcában, távirányítóval, amiben még az elem is benne volt... Megpucoltuk, kipróbáltuk, olvassa még az írt CDimet is. Kell ennél több??? 

És a kilátás a szobánkból, valamint a kert. Az oldalsó képen látható a garázs, ahova még a cangákat is be fogjuk tudni pakolni az eső elől. Imádom, ennyit erről. Reméljük a lakótársak is jó fejek lesznek és különösebb gond nélkül fogunk tudni együtt élni Velük:)

Úgyhogy ma este tartjuk a búcsúpartit, és ez a legnagyobb szám, amire rázzuk mi is :D :D :D
http://www.youtube.com/watch?v=PHBKGEQl9K8&feature=related

No, remélem már mindenkinek lukas az oldala a kíváncsiságtól, úgyhogy akkor következzék a tagnapi napi beszámoló:
Reggel 7re kellet mennem, auuu, de korán van az, 5kor kell kelni, 6 körül el kell indulni. Oks, persze az izgalom miatt gond nélkül fölébredtem, elkészültem, 6 előtt egy 5-10 perccel elindultam, ott voltam fél7re. Még beültem a Victoria Station egy padjára, nézegettem a munkába igyekvő embereket. Megfordult a fejemben, hogy akkor most még elszaladhatok, de aztán csak maradtam :D
7re szépen besétáltam, széles mosoly, mondom az eladó lánynak(akihez már ekkor is csak sorba állva tudtam odajutni), hogy Ewelinával szeretnék beszélni, próbanapra jöttem. Jó, kurjantott egy másik srácnak, hogy kísérjen le. Szembe is jött egy csajszi, aki ugyan nem Ewelina volt, de egy menedzser leányzó lehetett. Beültetett a team megbeszélésre, amiből alig értettem 2 kukkot, azt hiszem arról beszéltek, hogy belehúznak és lenyomják a mai napot 100%osan, mindenki ért mindent, oks, akkor hajrá.... Jött újra a menedzser leányzó, itt az ingem, hozott övet, ékszer, óra lerak, még fülbevaló sem maradhat, sőőőőőt, még a brazil szerencse karkötőmet is levágták, de don't worry, átkötöttem a bokámra, remélem még így is hatni fog ;) Elmondta, hogy mi lesz ma, 1ig kell maradjak. Kitöltöttünk 2 papírt, hogy az vagyok, aki, nincs semmilyen olyan betegségem, ami alkalmatlanná enne a munkára, nincs-nincs, oks. Irány a konyha. Az első 3-4 órát ott fogom tölteni, mindenkivel fogok dolgozni egy kicsit. 4 konyhás szendvicsgyártó volt lent, plusz a konyhafőnök srác. Beöltöztettek: hajháló még a fülemre is ráhúzva, műanyag kötény, kézmosás.
Első csaj: szigorú iszonyú tempóban nyomta a melót, de korrekt volt, mindent mondott, kijavított, ha vmi nem ment, de kedvesnek nem mondanám. Bagettet és Wrapot(tekercs) csináltunk, szendvicset csomagoltunk. Tomi reakciója a következő volt: biztos Kelet-Európai... Utána következett egy fekete leányzó, aki kezdőbb lehetett,  mert többet használta a segédleteket, kedvesebb volt, 2szer is darlingnak :D szólított, ha elrontottam valamit, mondta: don't worry, darling :D Vele salátákat készítettem. Ja, ki ne hagyjam, mosogattam is nem is keveset, azt is szélsebes tempóban, nem lehet ám vacakolni, faster-faster... Aztán dolgoztam egy spanyol leányzóval, aztán a holland sráccal. A srác késésben volt, úgyhogy merészen rám bízta a rákos szendvics készítését, amíg Ő egy adag salátát készített, aztán itt is csomagolás... Ők is kedvesek voltak, segítettek, magyaráztak. Iszonyat tempót nyomnak, keményen föl kellett kötnöm a gatyámat. Aztán a menet vége felé, amikorra el kellett készülniük a napi adagjukkal, össze kellett söpörjek, segítenem kellett takarítani a pultokat, majd beraktak mosogatni, ... Nagyon zavaró volt, hogy a cipőm csúszott a vizes padlón, emiatt sokszor csak totyorogni tudtam :(
11 után kaptam meg a 15 perces ebéd szünetemet, ami annyira volt elég, hogy levegőt tudtam venni, el tudtam menni WCre, és tudtam inni egy üveg vizet. Merthogy ha a konyhában vagy, még inni sem szabad...
A hátralevő két órát a bolt részben töltöttem: rendezgettem a szendvicseket, italokat, mifityfenéket, hogy mindig úgy nézzen ki, mintha épp most nyitott volna az üzlet... Megmutatták és elmesélték a fönti részben található dolgokat: a kávégépet, a péksüti sütőt, a pénztárgépet. A leveses sráccal is mentem egy kört, aztán jött az ebédszünetes őrület, rohangáltunk a konyha és a bolt között(ha jól emlékszem, úgy 20 lépcső van a két szint között, a földszinten van a bolt, a konyha a pincében), állandóan töltöttük és újrarendeztük a szendvicseket. 1 előtt öt perccel még leküldtek mosogatni, de ahogy azzal végeztem, kb 15 perc volt, mondták, hogy vége a mai napnak, menjek, öltözzek át, és beszélünk. Ekkor már Ewelinával beszéltem(Ő valamikor a nap közepén tűnt föl a konyhában először, eddig a pontig nem is tudtam, hogy Ő az), elmondta, hogy van egy jó híre, a csapat igent mondott Rám, úgyhogy pénteken reggel várnak szeretettel. 5kor... JÉZUSMÁRIASZENTJÓZSEF!!!!! Hogy mi van? Igen, a reggeli műszak 5kor kezdődik, jön már buszom? Ó, mondom a bringa az elhoz bármikor. basszus, ez azt jelenti, hogy reggel fél4kor kell keljek, igaz, hogy végzek délre és enyém az egész délután, de jaj... Szóval erre be kell állni még...
Elmondta, hogy az első 2 hét tréning, 1 nap 1 ember mellett fogok dolgozni, utána kell írjak egy tesztet, aztán még 2 és fél hónap konyhai munka, utána kerülhetek majd föl a boltba... Elmondta a fizetést, az eü követelményeket, az etikai követelményeket, hogy mit kell magammal hozzak az első napra, hogy aláírhassuk a szerződést, abból kinyomtatott egy példányt, hogy legyen időm lefordítani.
Kérdezték, hogy vagyok, hogy tetszett, mondom tetszett a pörgés, hogy jó lesz fölvenni a ritmust, tetszett a hangulat, és meg fogom tudni tanulni... Azt persze nem mondtam, hogy alacsony a mosogató és rövid távon ki fogja csinálni a derekam, de majd mosogatok terpeszben, szép ergonómikusan, hogy kétszer majdnem sírva fakadtam, amikor 3szorra sem értettem, hogy mit akarnak és hogy elfáradtam... Egy biztos, lesz motiváció, hogy továbblépjek:)
Úgyhogy juhéééééé, mert van állásom, pénzért dolgozom megint, lesz időm mellette tanulni, el tudunk költözni, hogy tudok nyelvet gyakorolni. A pörgésbe pedig bele fogok jönni, don't worry, darling, be happy :D :D :D

Először kezdem a tegnapi nappal, azaz a keddel:

3ra voltam hivatalos a Pret-kávézó és szendvicslánc irodájába interjúra. Zsuzsi volt olyan kedves, hogy Ránk áldozott a délelőttjéből egy jó másfél órát, és a munkahelyén megtanított minket a nagyüzemi kávégépek használatára, habosítottam tejet és vagy hússzor betöltöttem a kávét. Elméletben profi baristává váltam :D

Háromra szépen odaértem a Viktória állomásra, a kedves recepciós kisasszony fogadott szokásos széles mosolyával, már adta is az újabb űrlapot, ugyanazokat az adatokat kérdezték még egyszer... Hmmm... Semmi gond, kitöltöttem, beadom. 2 perc múlva jön egy pasi, én vagyok-e a Csilla, megbeszéltük hogy kell kimondani, oks. Beljebb megyünk, leültet, kérdezget, kmiért akarok itt dolgozni, hogy jellemezném magam, tényleg ráérek-e minden nap, blabla... És mikor tudnék kezdeni? Mondom - holnap:) oks, elmegy vagy 10 percre, előkerül és kivágja, hogy az interjú sikeres volt, akkor holnap 7re kell ide jönnöm a Victoria állomás sarkán lévő üzletbe, jó? Háááát, izééé, nem lehetne mégis inkább a csütörtök, mert NINumber interjúra kellett volna reggel 9re kísérnem a Jánost... Furán nézett, mondtam, sorry, the job is the most important! (bocsi, a munka a legfontosabb!) Elmondta a legfontosabb tudnivalókat, adott egy csomó jó tanácsot, hogy viselkedjek és mit tegyek, ha be akarom lopni magam a team szívébe, kedves volt Tőle. 

Hazafelé pedig kivel találkoztam, na kivel? Személyesen? Hát a KIRÁLYNŐVEL!!!!!! Tekerek az egyik főúton, szokásos dugóban, látom-hallom, hogy a szembejövő sávot 2 motoros rendőr terelgeti, tisztítják az utat, na, mondom, vmi nagykutya jön biztos. Erre gördül szembe egy régi gyönyörű nagy fekete RollsRoyce és ott ült benne, galambszürke kosztümben, színben egyező kalapban a KIRÁLYNŐŐŐŐŐ!!!!!

Mindezek után gondolhatjátok, hogy alig bírtam elaludni este :D

JobHunting

Éééééésssss 3... 2... 1.... megkezdődött a nagy JobHunting! Tegnap belevetettem magam a lecsóba, egy ezt megelőző félnapos sétálgatás és internet fölött meditálás után, hogy most már aztán tényleg muszáj elkezdeni melót keresni... Önéletrajz átír, vendéglátóinkkal átnézet, néhány példány kinyomtat(köszi Tomi!), aztán irány a fénymásoló: 50 példány, please! Leadtam már kávézókba, szendvicseshez, a piacon egy indiai bazároshoz, egy Wasabiba. Jó-néhány nagyobb kávézó láncnál már nem foglalkoznak azzal, hogy bevegyék az önéletrajzot, hanem központosították a rendszert. Így megy ez a Pret a Manger-nél is. Úgyhogy tegnap bekóvájogtam hozzájuk is, mert ott is ki lehet tölteni helyben a jelentkezési lapot. Helyes kedves kisasszony kérdi, miben segíthet, mondom, hogy szeretnék itt dolgozni. Jó, itt tudom kitölteni, mondom, az már megvan, és ott jöttem rá, hogy nem küldtem el :D oks, submit, elküldve... kérdi, mióta vagyok Londonban, milyen gyakorlatom van, miért akarok itt dolgozni? Na itt jött a vicces része, a mese. Hogy amikor megérkeztem Londonba, megkívántam egy kávét, kértem a barátnőmet, üljünk már be valahova... Oks, mondja, megmutatja a kedvenc helyét, és beültünk egy Pretbe. Hogy mennyire jó volt, az atmoszféra, a mosolygós emberek, a finom kávé, a friss egészséges kaják és hogy beleszerettem egyből és nagyon boldog lennék, ha itt dolgozhatnék! Oks, elmegy, jön vissza, hogy akkor holnap 3ra tudok-e jönni interjúra? Nanáááá....
Délután pedig voltam az 1 fontos nyelvsuliban is. Újat nem fogok tanulni, de emberek közt vagyok, akikkel angolul kell beszélni, lehet gyakorolni. Pechemre van egy csajszi, aki magyar és rám cuppant, hogy de jó, valakivel tud magyarul konzultálni, ha nem ért vmit, hát ennek én kevésbé örülök, de nem hagyom magam, valahányszor elkezd magyarul magyarázni, mondom Neki, hogy English please :D A keddit le kellett mondanom a Pretes interjú miatt, de egyenlőre az a fontosabb.
A hétvégéről még annyit, hogy voltunk Camden Town-ban. Ez egy bohém városrész, egy hatalmas, 3 részből álló piacrendszerrel, itt volt az indiai boltos is, ahol leadtam az önéletrajzom. Jópofa volt, de egy időre most elegem volt a piacokból, a tömegből, a nyomakodásból. Furcsa, hogy itt Londonban a fő szórakozási tevékenység a vásárolgatás, a SHOPPING. Amit az otthoni pláza-cicák nyomnak, az kismiska az itteniekhez képest.
Óóóó, és a legfontosabb, a hétvége totál napos volt!!!!! 3 napon keresztül egy szem eső sem esett, csak bárányfelhők zavarták meg a napsütést olykor! A hőmérséklet több volt, mint kellemes, rövid gatyában lehetett cangázni. Camden Town-ba is a cangával mentünk végig a Temze parton, fantasztikus volt....
Úgyhogy drukkoljatok nagyon, a fejleményekről majd írok:)

annyi mindenféle történt...

Ma nem történt semmi extra, csak ment az angolozás ezerrel, de azért még írok pár sort arról, ami az elmúlt másfél hétben történt:
Az egyik az időjárás. Hihetetlenül gyorsan tud változni. Nem csak az, hogy egyik napról a másikra, nem. Egyik óráról a másikra! Pl.: reggel 7kor lementem edzeni a helyi parkba egy órácsákát, 1 szál ujjatlan pólóban nyújtottam a végén, örültem, hogy szép napunk lesz, esetleg mégis lemegyünk a tengerpartra. Mire Zsuzsiék kikászálódtak az ágyból 9kor, be volt borulva, fél 10kor már újra esett az eső. Ha kisüt a nap, egy percig sem szabad tétovázni, ha akarsz vmit csinálni, akkor azonnal, mert nem tudhatod, meddig marad így! Az eső az vicces, sokszor csak szemerkél, illetve egyenletesen permetez, kicsit talán erősebben, mint a ködszitálás Magyarországon. Ködös Albion? Nemhiszem, inkább szürke Albion:)
Aztán voltunk már 2-3szor várost nézni.
Egyszer voltunk a központi részen: BigBen, Parlament, London Eye, de nem igazán tudtunk élvezkedni, mert iszonyú hideg lett. Illetve nem is hideg, mert volt vagy 7-8 fok, csak azzal, hogy szinte mindig fúj a szél és magas a páratartalom, jóval hidegebbnek tudjuk érezni.

Az első utunk, miután megjöttek a cangák

London Eye

BigBen, ahonnan ha jobbra folytatjuk utunkat, akkor...

Itt a napsütést mutatom, még ha nem is úgy tűnik

 

Útban a királyi palota felé, nincs ám hideg, ááá, nem is fázom...

 Rendszeresen a Hyde parkon vezet át az utunk, ahol a mókusok már annyira kézhez vannak szoktatva, hogyha kaját remélnek, nem röstellenek még az ember lábára is felmászni...
 
Egyszer jártunk China Townban, beugrottunk két bank között kajálni egy kínai-annyit-eszel-amennyi-beléd-fér étterembe. Jártunk a Peticoat Lane-en és annak környékén, ami leginkább egy nagy multikulti kajáldának és kirakodó vásárnak felel meg. Rengeteg ember, rengeteg íz, illat, látnivaló, érdekesség, csak bírjunk eleget pislogni. Kóstoltunk rákot, mexikói csirkés buritót, isteni falafelt, mézes-citromos csirkét, még a fülünk is kettéáll néha.

Egy aprócska graffiti sünike

Ezt a képet külön Neked küldöm Apu! Egyik nap a Temze parton tekertünk, és ezen a szakaszon egyszerre álltunk meg a Jánossal, hogy ez most teljesen olyan, mint amikor Csepelen tekertünk! A folyó, a sáros földút, a szél és a felhős napsütés....

És hadd emlékezzem meg még Vendéglátóinkról is, akik végtelen türelemmel viseltetnek irányunkban, amiért nagyon hálásak vagyunk :D

Fúúú, ma nagyon büszke vagyok magamra! Sikerült elintézni az NI Numbert(ez az itteni taj és adószám egyben) egyedül!!!! Reggel fél 9kor hívom a központi számot, egész ügyesen megértettem, hogy miket kérdezett a hölgy: hogy hívnak, betűzzem, mikor születtem, mikor érkeztem, házas vagyok-e, mi a telefonszámom, hol lakom, ide kell jönni(na jó, ebben, segítettek egy kicsit:)), ja és akkor ráérek ma 10.50kor? Őőőő, izé, hát persze! Iszonyat gyors 10 perces elkészülés,villámgyors útvonal tervezés, jesszus, mivel menjek, az messze van, bringa vagy metró? Legyen canga! Rohanás a boltba térképért, és usgyi! Csak egyszer kavartam el, de akkor nagyon, vagy 30 percet, úgyhogy a vége felé kitekertem még a belemet is. Megérkezek egy gyanús utcába, kérdem a bácsit, hogy ez melyik utca, óóó, hát az, amit keresek. Kérdi, hova akarok menni? A Jobcenterbe. Átmutat az utca túloldalára, oda tetszik menni, jaj de jóóóóó! 10.48kor beesek, kérdem hova kell menni, oda, jó bejelentkezek, hogy megjöttem 10.50re. Nem találnak a listán, mondom ma reggel telefonáltam. Jó, akkor foglaljon helyet, majd szólítják. A nevemet viccesen ejtik: Szilia. Megyek a csajszi után, leülünk, és mondja, hogy elnézést az előbbi várakoztatásért, azért nem találtak, mert félreértettem a telefonban, nem 10.50, hanem 10.15 volt az én időpontom. Oooops! Sorry! No problem! Iszonyú mák, hogy nem zavartak el! Sztem láthatták, hogy bringás cuccban, kivörösödve, leizzadva befutottam és határozottan állítottam, hogy én 10.50re jöttem! 10 perc alatt megvoltunk, végigkérdezték ugyanazt a 10-15 kérdést, útlevél, személyi másolat. Az ügyintéző kedves volt, türelmes, ha nem értettem valamit és visszakérdeztem, elmagyarázta másképp. 2-4 hét, és itt a kártya. Hazafelé már gyorsabb voltam, egy óra alatt hazakeveredtem. 

Megvolt az első majdnemegészen önálló ügyintézésem! 

Kezdek magamra találni;)

Egyre jobban érezzük magunkat, szépen beindulgatnak a dolgaink!

Az a durva, hogy brutál sokmindent kell egyszerre megszokni, és nincs szünet! Az embereket, az angolt, a baloldali közlekedést, az ízeket, a boltokat, az életritmust, a hihetetlen gyorsan változó időjárást! 

A vendéglátóink(azért hívom így őket, mert ingyen lakunk) iszonyú kedvesek, türelmesek, segítő készek. Ők már teljesen átvették az itteni életérzést: don't worry, be happy and just relax! A bringások itt egészen őrültek, mennek az autók és az emeletes buszok közt bátran, és itt ez a normális, az elfogadott, senki sem dudál le, nem rázzák az öklüket, nem tolakodnak az autósok! Tegnapelőtt bementünk a központba cangával, és arra álltunk rá, hogy helyieket próbáltunk követni, hogy beletanuljunk a helyi közlekedési morálba. Az utca valami csodálatos, ez a sokféle fajta ember, millió féle ruhában, ezer nyelven beszél. A piac, ahol a kínaiak helyett mindenhol arabokat látunk, ugyanígy a kis boltokban. Mondjuk a belvárosi rész nagyon zsúfolt, aki nem bírja a tömeget, az ne ide jöjjön:) Viszont ez a városrész nagyon barátságos. MA reggel voltam kint a parkaban egy kicsit mozogni, mert egyenlőre az edzőtermek drágák nekem, és tele volt reggel 7kor emberekkel: futottak, kocogtak, kutyával rohangáltak, voltak csoportosan edzők, a második éppen arra sétálós körömben a kezembe nyomott az edző egy promóciós papírost, hogy vár szeretettel és hogy csatlakozzak és szép napot stb...

Tegnap előtt éreztem először, hogy igazán kiengedtem és végre nem görcsölök: ingyen lakhatunk, amíg nem lesz meló, a kaja és az egyéb kiadásokra pedig még nagyon hosszan van elég pénzünk. Hihetetlen, hogy milyen kedvesek itt az emberek, segítenek, thank you, please minden mondatban, mosolyognak egymásra, ha beszélni kell stb... Én nagyon megszerettem. 

Már nézegettem állásokat, egyenlőre gyt asszisztensit, és bizony lehet, hogy költözünk, ha valahol Londonon kívül kapok állást.

János is nekifeküdt az angolnak, naponta jár nyelvsuliba, lelkesítem, mert halad, csak lassan. Mint én az elején. Most meg már egy csomó mindent értek, nézünk TV-t angol felirattal stb... A vendéglátóink is mondták, hogy meglepően jól megértek egy csomó témát:D

Úgyhogy egyenlőre élvezkedünk, akklimatizálódunk és szokjuk a megváltozott világot, szépen osztogatjuk a CVeinket, aztán majd lesz vmi!

Don't worry, be happy!:D :D :D

Kezdtük azzal, hogy kelés 3.15kor... brrrr, hosszú percekig vacogott a fogam, ahogy ültem az ágy szélén, néztem az összepakolt holmikat, az majdnem-üres lakást. A malacok helyét. Hát eljött az idő...
Saját iránytaxink időben érkezett, nyögve cipeltük le a hatalmas 100 literes sport táskáinkat és hitetlenkedtünk azon, hogy ezek alig nyomnak 20 kg-ot. Lehetetetlen.
A beszállás simán ment, a csomagjaink föladva, hosszas búcsúzkodás a chek-in kapuhoz vezető "birka" terelő mentén. Rutinosan vetkőztem: óra, ékszer, öv, minden, amin egy kicsike kis fém is van. Aztán öltözés, pakolás vissza a kézipoggyász táskápa, ugyanis a laptopokat ki kellett venn és külön kellett rakni, ezzel fölborítva az otthon gondosan kialakított rendet. Még egy utolsó integetés és csók dobás, mehetünk...
Kapu keresés, persze alapból rossz helyre álltunk, de még időben fölfedeztük. Egy igazi English Gentlemen-nel is összeakadtunk, aki Tőlünk kérdezte, hogy jó helyen vár-e. Aztán megfejtettük, hpgy nem, spuri át a jó kapuhoz, kártya lead, a táskánkra rá se néztek már.
A buszon még álldigálni kellett egy kicsit, amíg megtelt, megérkezett mindenki. Ekkor kelt föl a nap, gyönyörű volt. Még integettünk a teraszon várakozó szüleimnek, aztán bezárult az ajtó, és induláááás!
A buszban rossz helyre álltunk, így majdnem az utolsók közt szállhattunk föl a gépre, de sikerült találnunk két egymás melletti helyet, hehe, pont az angol úr mellett. Ablakon csak akkor láttunk ki, ha kitörtük a nyakunkat, de a Gentleman jól viselte az izgágaságunkat.
De jó, mindjárt induluuuunk! A nagy fenéket! Keresnek egy utast, hogy itt van-e a gépen? Nincs. Hát akkor bocsika, a feladott pogyászát ki kell szedni a csomagtérből. 30 perc késés.
Végre indulunk, fölszállás, izgulás, rágó csámcsogás... Az út simán telt, 2-3szor kerültünk légörvénybe, ingyen hullámvasút, sikeres landolás, tapsolás. Szokásos magyar tülekedés a leszállásnál. Luton egy igazán kicsi reptér, még busz se volt, sétáltunk a géptől az épületig talán 50 métert?
Bent hosszú folyosó, ami egyszer csak megáll. A rutinosak már készítik elő az útlevelet. Araszolunk, beélünk egy nagy térbe, aholha nincs vagy 500 ember, egy se. Jesszasz. Hogy fogjuk elérni a transzfer buszunkat? Igaz, hogy csak egy szűk óra múlva indul, na de akkoris, ez rengeteg ember! De legalább halad a sor!
Már azt hittük, jók vagyunk, amikor is megérkeztünk a terem sarkához, ahonnan megláttuk, hogy vagy mégegyszer ennyi ember áll sorba egy folyosón oda és vissza. Na most már tuti gáz lesz a busszal. Iszonyat mákunk volt, mert 8.45re átjutottunk az útlevél ellenőrzésen, pörették az angolok rendesen. Oks, én futás a csomag kiadóhoz, János futás a mosdóba. Középen találkozunk, csomag felkap, rohanás a buszhoz....
És szívbaj 2.: a buszhoz is vagy állnak 100an... Kérdezek egy magyar nőt, hogy ha rendelt jegyünk van, hova kell állni? A sor végére. Naneeee. A fél 10re sem fogunk úgy fölférni, nemhogy a kiklencesre?! Viszont János szemfüles volt, ezalatt beállt a sor közepére, így mivel az irányítónak föl tudtuk mutatni a foglalt jegyünket, utolsóként még fölfértünk a 9es buszra. Megkönnyebbülés, végre mosolygás...
Jó megállóban leszállunk, kis izgalom, mert Zsuzsi sehol, de 2 perc múlva befut, nagy ölelkezés, örömködés. Első buszozás, oyster kártya használat oktatás(ez it a bérlet-jegy), a 94es lesz az egyik fő buszunk, az visz a központból haza minket. Megérkezés, lepakolás, eszegetés, szoba átrendezés, pihengetés.
Délután elmentem a Zsuzsival szobát nézni, egy pakisztáni pasassal találkoztunk, sokat beszélgettek, kagylóztam rendesen, néha próbáltam hozzászólni, és nagyon pozitív volt, mert a lényeget értettem. A szoba indulásnak jó, de mi vagyunk a szerencsésebbek, hogy itt lakhatunk Náluk. Sőt, a landlord(Ő a főbérlő) még azt is fölajánlotta, hogy van egy ismerőse, aki egy banknál dolgozik, segít elintézni Nekünk a bankszámlát.
Ez azért nagy szó, mert mindent mindentől tesznek függővé, az ügyintézés elindítása a legnehezebb. De úgy tűnik, szerencsénk lesz! Ezt is nagyon meg kell szokni, hogy itt az emberek érdek nélkül csak úgy is segítenek anélkül, hogy akarnának vmit. délután még kaptunk egy telefont, hogy egy konyhán, ahol egy ismerős dolgozik, mosogatót keresnek, és a Jánost várják szeretettel péntekre egy próbanapra. A mindenit, csütörtökön érkezünk, és már pénteken próbanap...
Este még elmentünk sétálni a közeli parkba és a Temze partjára, szép lassan ismerkedünk a környékkel.